perjantai 1. huhtikuuta 2016

Dóri kävi tutustumassa myös naapurimaakunnan pääsiäisperinteeseen!

Pääsiäiskokko

Minä luulen että pikkuhiljaa alan pitämään maasetuelämästä. Minä elän paljon hitaampaa elämää täällä Suomessa, kuin mitä elin kotona pääkaupungissa. Kaikki on pienempää, hiljaisempaa ja rauhallisempaa. Viime aikoina luin tämän jostakin netistä:
“Jos liika kärsimys & ilo saavuttaa ja me väsymme niihin, muutamat intialaiset heimot sanovat: nyt me pysähdymme ja odotamme sieluamme, kunnes se saavuttaa meidät.”
EVS jaksoni tuntuu samanlaiselta. Virrat näyttää melko hyvältä paikalta odottaa sieluani, joka viimeiseen puolitoista vuoteen ei oikeastaan ole löytänyt kultaista keskitietä. Kontrasti on ollut liian iso muutoksien välillä, nyt minä yritän tasapainottaa:)
Marttisen nuorisokeskuksessa minä olen töissä tavallisesti klo 4:ään tai 5:een asti iltapäivisin ja sen jälkeen vietän aikaa ladaten akkujani. Parhaiten toimii urheilu - onneksi Marttisessa on paljon ohjelmia tarjolla. Seuraavana kirjoitan talviohjelmista, ne ovat olleet hauskoja!
image
Pääsiäislomalla lähes kaikki ovat matkustaneet johonkin. Minä päätin jäädä Virroille. Keittiön eräs viilein työntekijä, Armi, kutsui minut lankalauantaina pääsiäskokolle Kurjenkylään. (Armi muutenkin on niin viileä että joka päivä hän juo kahviaan mukista, jossa on seuraava teksti:  “Queen of fucking everything” :D).
Kurjenkylässä kokoontui lapsiperheitä pääsiäiskokolle, tunnelma oli sydämellinen. Armi kutsui minut makkarallekin, kuva on alla. Minä osasin keskustella muutamien paikallisten kanssa sujuvasti, ja he innostuivat kuulessaan olevani Unkarista. Yllättäen moni suomalainen on ollut Unkarissa ja heillä on lähes aina ollut hyviä elämyksiä. Tällöin tuntuu tosi hyvältä olla unkarilainen:)
Kiitos Armille kutsusta, oli hauskaa! 
image

Ja sama teksti unkariksi:

 
Azt hiszem egyre jobban kezdem megszeretni a vidéki életet. Sokkal lassabb életet élek most itt Finnországban, mint otthon a fővárosban. Minden kisebb, halkabb és nyugodtabb - úgy egészében véve emberibb léptékű. Nemrég olvastam valahol ezt az interneten: 
“Ha túl sok fájdalom és öröm ér egyszerre, és ebbe belefáradtunk, akkor erre egyes indián törzseknél ezt mondják: most megállunk és megvárjuk  a lelkünket, amíg utol nem ér.” 
Valahogy így érzem magam az EVS-sel kapcsolatban is. Virrat most elég jó helynek tűnik arra, hogy bevárjam a lelkem, ami az elmúlt másfél évben nem igazán találta meg az aranyközéputat. Túl nagy volt az amplitúdó a változások kavalkádjában, most próbálom egyenesbe hozni azt a bizonyos görbét:) 
Az Ifjúsági Centrumban általában du. 4-5 óráig szoktam dolgozni hétköznaponként, utána pedig azzal töltöm az időmet, ami a leginkább kikapcsol. Legtöbbször ez a sport valamilyen formája - szerencsére a táborban rengeteg opció közül választhatunk (a téli sportlehetőségekről a következő posztban fogok írni). 
A húsvéti szünetben sokan elutaztak, én inkább úgy döntöttem, hogy maradok Virratban. A konyha egyik legbelevalóbb munkatársa, Armi elhívott szombaton egy ún. Húsvéti Máglyarakásra a szomszédos településre, Kurjenkylä-be. (Armi, amúgy annyira menő, hogy minden nap olyan bögréből kávézik, amin a “Queen of fucking everything” felirat szerepel:D). 
Egy kisebb közösség jött el erre a máglyarakásra, főleg gyerekes családok, meghitt volt a hangulat. A második képen Armival vagyok, aki meghívott egy igazi kis kalóriaszegény finn virslire is, a makkarára. Egész jól elcsevegtem a helyiekkel is, főleg miután megtudták, hogy magyar vagyok. Meglepően sok finn járt már Magyarországon, és szinte csak jó élményeik vannak róla. Ilyenkor mindig elönt egy jó adag büszkeség:) 
Köszönöm Arminak a meghívást, szuper program volt!