Sápmi
“Sápmi” északi számi nyelven azt jelenti: Lappföld. Mi magyarok még csak ízlelgetjük a számi kifejezést, otthon sokkal inkább lappokként szoktunk hivatkozni rájuk. Pedig a lapp elnevezés már eltűnt a nemzetközi szóhasználatból, ráadásul a számik sem szeretik, ha lappoknak hívják őket.
De honnan is jutott most ez eszembe? Hát onnan, hogy múlt héten eldöntöttük Dianával, román kolléganőmmel, hogy a hétvégén nyakunkba vesszük Lappföldet:D Pénteken indultunk Virratból, és kisebb nagyobb kitérőkkel vasárnap délben meg is érkeztünk Inariba. Az út maga megér egy külön bejegyzést, olyan élmény volt, amit sosem fogok elfelejteni! Találkoztunk a holland hippitől kezdve az Irakot megjárt finn férfin át, egészen a rap fenegyerekekig is, akiknek mellesleg beestünk a koncertjükre is Saariselkaben… Na de erről majd máskor.
Szóval a mai napot Inariban töltöttük, és annyira magával ragadt ez a nap, hogy muszáj volt most este rögtön leírnom pár sort. Plusz otthon túl sokat rágtátok a fülem, hogy írjak már magyarul is ide, úgyhogy íme. De aztán olvassátok is végig:)
Már eleve maga a tudat is eszméletlen, hogy ennyire északon vagyok, de főleg azért élvezem ezt nagyon, mert már régóta el szerettem volna jönni ide. 7 évvel ezelőtt, az egyetem alatt csak Rovaniemiig jutottunk, de ha valakit kicsit is jobban érdekel a számi kultúra - mint engem -, akkor annak nem is szabad megállnia Inariig. Rovaniemiben amúgyis eléggé turistaszagú volt a népviseletbe öltözött emberek látványa. Ma ezt nem éreztem az Inariban lévő rénszarvas farmon. Persze ide is gyakran szerveznek turista csoportokat, de mivel egy család tulajdonában van a létesítmény, sokkal életszerűbbnek éreztem a számi életvitelt.
Jan-Eerik Paadar (Jani) és családja vezetett körbe minket ma a “farmjukon” - Facebookon itt találjátok meg őket: https://www.facebook.com/inarireindeerfarm
Egy nagyobb létszámú turista csoporthoz csatlakoztunk, így természetesen mi sem kerülhettük ki a számukra kitalált programokat. Etettünk rénszarvasokat, utaztunk az általuk vontatott szánokon, lasszóztunk és fényképezkedtünk. Kicsit (najó, nagyon!) lebutított élményparknak éreztem az elején, még rénszarvas jogosítványt is kaptunk azután, hogy a pár száz méteres távot végig ücsörögtük… De aztán minden erőfeszítésem ellenére mégiscsak beszippantott magával az egész. Jani és családja annyira büszkén beszéltek magukról, kultúrájukról és nyelvükről, hogy nem lehetett nem megszeretni azt a helyet. Őszintén sajnáltam, hogy semmire sem emlékeztem Irja néni számi kurzusáról, pedig fél évig jártam és még sikeresen le is vizsgáztam nála:D (a hétfői számi órákat egyetemi éveim legizzasztóbb szemináriumai között tartom számon, a vizsgáról nem is beszélve…)
A szívemet leginkább Jani anyukája miatt találta meg ez a farm. Egy idős, de energikus és tevékeny asszonyról van szó, aki több számi dalt, azaz joiku-t is énekelt nekünk. Hangulatos volt, ahogy a kotában (számi sátor) a nyílt tűz mellett énekelt és dobolt. Persze ez is csak a turisták által befizetett program része volt, de a néni megosztotta velünk azokat a dalokat is, amiket még ő hallott a szüleitől, akik pedig szintén a felmenőiktől tanulták azokat. Egészen libabőrös élmény volt ahogy énekelt, és elhittem azt, hogy ez nem csak a show része, hanem valójában az ő lelkének egy darabja. Szép volt látni, hogy milyen büszkén osztja ezt meg.
A sátorban az emberek többsége azt sem tudta, hogy kik azok a számik, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy Lappföldet, mint olyat sem ismerik olyan régóta. De ezután a nap után egy szeretnivaló, ambíciózus és hagyományőrző családnak köszönhetően biztosan kialakult egy kép.
Lehet azon vitatkozni, hogy mennyire hiteles ilyen formában hirdetni és mutatni a számi kultúrát külföldieknek, de ha arra a célra gondolok, hogy fenntartsák még generációk múlva is az emlékezetet a népről, akkor ezt maradéktalanul teljesíti a farm. Engem meggyőztek.
Holnap irány Utsjoki és Bugøynes (Norvégia)!
Ei kommentteja:
Lähetä kommentti